Vissza Vázsonyi Miklós "Elmaradt felszállás"  
 
 
A XX. Század Veterán Repülőinek Találkozója!
 
Amire 1944-1945 vérgőzös napjaiban gondolni sem lehetett, 1992-ben megvalósult!
Az 1992-es világraszóló esemény megszervezésének egyik, sőt legfőbb támogatója,
az azóta már sajnos elhunyt Tobak Tibor volt, aki a legendás Puma 101/1 szd.
Repülőgép-vezetőjeként harcolt a magyar égbolt védelmében.
Az első támogató szót Ő mondta ki, amikor Punka Gyurkával,
Tóth Kálmánnal felvetettük egy nemzetközi veteránrepülő találkozó megszervezésének gondolatát azok számára,
akik a magyarországi légtérben egymás ellen harcoltak 1944-1945-ben. 
 
Azt gondoltuk javaslatunkkal, hogy ideje lenne kibékülni,
hiszen ránk, pilótákra nem a kegyetlen gyilkolás volt a jellemző.
 
A  szervezés megkezdéséhez zöld utat kaptunk, melynek alapján
a Magyar Veterán Repülők Egyesületének (akkori megnevezés) aktivistái megkezdték a munkát.
Zökkenőmentes előkészítés után szponzoraink nagylelkű támogatásával érkeztek vendégeink
Amerikából, Angliából, Németországból, Szovjetunióból, Romániából, Ausztriából
és itt voltak a Magyar veteránok is.
 
Ezt megelőzően soha, sehol ilyen találkozót senki sem szervezett ezen a világon a
„Nyújtsunk egymásnak békejobbot” jelszó jegyében.
 
Elérkezett a nagy nap, 1992. szeptember 8-11.
Személyesen találkoztunk azokkal a hús-vér emberekkel,
akik annak idején saját életük kockáztatásával mások életét oltották ki.
A találkozó hírére korabeli lapok úgy tudósítottak,
hogy a „Gyilkosok gyülekezete” zajlik ezekben a napokban hazánkban.
 
Szóval megérkeztek a vendégek. Szállásuk Budán, a Petneházy-birodalomban volt.
A szovjet 9 fős delegáció érkezése előtt, már korábban megérkeztek az amerikai és a német veteránok.
Mindenki kíváncsian várta, hogy milyen lesz a fogadtatás,
hisz együtt vannak a régi szövetségesek és a halálos ellenségek is!
 
Az első kapcsolat máris óriási meglepetéssel szolgált!
A szovjetek közül elsőként Grigorij Kirillovics Gyenyiszenko ezredes szállt volna le a buszról.
Azonban mielőtt lelépett, az egyik német elkapta a csuklóját és megkérdezte:
 
(német) Te Sturmovik pilóta voltál? Olyan ismerősnek tűnik az arcod!
(szovjet) Igen, az voltam, de téged nem ismerlek - jött a válasz.
(német) A te géped orrkúpján vörös-fehér csíkozás volt?
(szovjet) Igen, az volt.
(német) Nem emlékszel? Amikor már üldöztelek és a célzó keresztben voltál,
tüzet nyitottam, te abban a pillanatban…
(szovjet) Állj! Vágott közbe Grigorij és végignézett a németen.
Én akkor kiengedtem a futóimat, a fékszárnyat, levettem a gázt és balra csúsztattam.
(német) Igen, igen nekem nagyobb volt a sebességem és eléd repültem.
(szovjet) Én meg már lőttem is a fenekedbe a sorozatokat… folytatta nevetve Grigorij,
most már minden mozzanatra emlékezve!
(német) Igen, én akkor ejtőernyővel kiugrottam, te elrepültél mellettem és integettél.
(szovjet) Csak üdvözöltelek…és most egymás nyakába borulva szintén üdvözölték egymást.
Az elhelyezkedés után nem sokkal megkezdődött a találkozó.
Ünnepi köszöntő, kölcsönös ajándékozások. Kívülálló személy arra gondolhatott volna,
hogy egy nagyszerű baráti társaság tartja soron következő találkozóját,
közben az egyik asztalon ott feküdt egy napilap.
Egyik cikkének címe messziről is jól látszott: ”Gyilkosok találkozója”
 
A találkozó második napján a delegáció megkoszorúzta, a tököli reptéren felállított Háry emlékművet.
A veteránok ellátogattak Veszprémbe és Szentkirályszabadjára is,
ahonnan helikopterrel felszálltak a Balaton térségébe,
ahol annak idején a legelkeserettebb légiharcokat vívták egymás ellen.
 
A búcsúeseményre Budapesten került sor. Itt minden országból volt egy személy,
aki a vendéglátóknak megköszönte az elmúlt napokat.
Valamennyi résztvevő számára emlékezetes marad a Német Veterán Repülők szóvivőjének,
a Schlachtgeschwader 10 (FW-190) egykori századparancsnokának,
Hans Gottfried Schulz Úrnak a búcsúbeszéde.
 
„Mélyen tisztelt Hölgyeim! Tisztelt Vendéglátók! Kedves Repülő Veteránok!
Mivel ezekkel a szavakkal az én magyar nyelvtudásom máris véget ért,
azok számára  akik még nálam is kevésbé beszélik a magyart, megismétlem németül…
 
Köszönjük Vendéglátóinknak, hogy a Veterán Repülőket, akik 50 évvel ezelőtt a magyar égbolton keményen,
elszántan és bátran harcoltak egymás ellen, a béke gesztusaként meghívták gyönyörű országukba.
Amikor ez év kezdetekor kézhez kaptuk ezt a meghívást,
megragadott és meghatott bennünket az a gondolat, hogy azokkal a férfiakkal állhatunk majd szembe,
akiknek a repülőgépeit a légiharcokban, gyakran csak másodpercekre láthattuk.
 
Mély meggyőződésem, hogy bennünket ezek az azonos érzések ma sokkal jobban összekötnek,
mint amennyire az ellenségeskedés valaha is elválasztott.
 
Mi, mindnyájan, legyünk bár magyarok, amerikaiak, oroszok, németek,
románok, britek, vagy kanadaiak.
 
Mi mindannyian akkoriban vidám, fékezhetetlen fiúk voltunk
és ellenállhatatlannak hittük magunkat. (megjegyzem, ma is így van)
 
Mi, mindannyian védtelen fiatalemberként, repülőként kerültünk,
ebbe a könyörtelen háborúba, ahol bátran harcoltunk.
 
Mi, mindannyian gyászoltuk és gyászoljuk ma is bajtársainkat
és barátainkat, akik nem térhettek vissza soha többé.
 
Mi, mindannyian szerencsések voltunk, hogy túlélhettük ezt a háborút.
 
Mi, mindannyian vagyunk még annyira egészségesek, hogy itt lehettünk ezen a Találkozón.
 
Mi, mindannyian mint ez a repülőknél magától értendő,
a legszebb lányokat és asszonyokat szerettük. (Nézzenek csak körül, ugye így van?)
 
Mi, mindannyian örülünk, hogy olyan barátaink vannak, mint a magyar bajtársak akik,
bennünket a világ különböző tájáról idehívtak és akik most velünk együtt olyan vidámak,
amilyenek csak repülő emberek lehetnek.
 
Mi, mindannyian…utáljuk a hosszú beszédeket!
 
Ezért kiáltsunk egy „Éljen”-t Magyarországra és a repülőkre!
 
 
A nagy tetszéssel fogadott búcsúbeszéd után a szovjet delegáció képviselője,
Borisz Nyikolájevics Jerómin vezérőrnagy, a Szovjetunió hőse állt mikrofon elé.
Rövid köszöntő után felolvasta békefelhívásuk szövegét,
melyet a Repülőket Támogató Nemzetközi Alap közreműködésével,
a Légierők és Űrhajósok Moszkvai Központi Háza adott ki a magyar légtérben
1944-1945 között harcolt Veterán Pilóták budapesti találkozójának résztvevőihez:
 
Pilóták, Repülők! – kik oly kegyetlenül és kíméletlenül kihasználtuk közös égboltunkat!
Veteránok! – akik megismerték a háború minden keservét,
a harcok folyamán elvesztették hozzátartozóikat, barátaikat,
a múltban hagyták fiatalságukat - és sokan az egészségüket
- HOZZÁTOK túlélőkhöz és az itt összegyűltekhez szól a szavunk!
NYÚJTSATOK EGYMÁSNAK BÉKEJOBBOT! Hadd lássa mindenki, - nincs többé ellenség!
A mai világ emberiségének nincs szüksége győztesekre, nincs szüksége sem légiharcok,
sem másféle harcok győzteseire! Nem kellenek olyan vezetők,
akik katonáink vérén és anyáink könnyein át akarnak tündökölni.
Pilóták, - égi testvériségünk fiai! Mutassatok példát az acsarkodó bajkeverőknek.
Nyújtsatok békejobbot egymásnak! A világot a Jóisten az emberek számára teremtette,
hogy békében, egyetértésben, megértésben éljenek és gyűlöljék a háborút!
 
A Repülőket támogató Nemzetközi Alap nevében, az M.V..
Frunze nevét viselő Légierők és Űrhajósok Központi Háza.
Moszkva, 1992, szeptember 9.
 
A találkozó búcsúvacsorájánál több külföldi vendég keserű szájízzel említette
a rosszindulatú sajtótudósítás kapcsán publikált „Gyilkosok találkozója” címet!
A vendégek elítélő véleményét nem szándékozom ismertetni!
A valódi bűnösöket a felsőbb szinteken kell keresni!
A találkozó néhány napja gyönyörű példáját adta emberiességből az embereknek!
 
A Magyar Veterán Repülők Szövetsége vezetői az 1992-es találkozó sikere alapján tervbe vette,
hogy a 10 éves évfordulón ismét megrendezik a második találkozót!
De sajnos a számításba három hiba is becsúszott:
 
1, A résztvevők  tíz évvel idősebbek lettek 85 és ettől idősebb korban már nem nagyon akad vállalkozó,
aki szívesen utazik több száz, vagy több ezer kilométert.
 
2, Elapadtak a támogatók
 
3, Elhunyt a Szövetség örökös, tiszteletbeli Elnöke, Tobak Tibor
 
Köszönet Vázsonyi Miki bácsinak, a közléshez való hozzájárulásáért!